2010. január 17., vasárnap

Update1 muffin


A muffint elkészíteni csupán játék.
Nedves anyagok - szárazanyagok. A lényeg, hogy gyorsak legyünk, mert ha sokáig kavargatjuk, nem lesz belőle semmi.
A most következő muffin, úgymond "Update1" tehát ha a számításaim nem csalnak, márpedig matekból mindig jó voltam, nyugodtan lehet enni, akár éjjel-nappal, mert nem fogunk tőle hízni.
Tapasztalataim szerint,- bizonyos mértékig, - még inkább segítjük az anyagcserénket, ezáltal az egészséges étkezés része lehet.
Mint már eddig megszokhattátok, most is egy egyszerű recepttel állok elő.

Hozzávalók:

20 dkg zabkorpa
10 dkg édesítő (glukonon, fruktóz) ki mit szeret
1 csomag sütőpor
1 csipet só
1 marék mazsola, esetleg dió (ez a mennyiség elenyésző, nem igazán befolyásolja a 1-es kódot, de el is maradhat)
2 dl tej 1,5 %-os
1 tojás

Én minden sütőporos sütihez teszek egy mokkáskanál szódabikarbónát, nem tudom miért, de így szoktam meg. Próbáltam már nélküle, de valahogy soha nem volt annyira tökéletes a végeredmény mint azzal.

A száraz és a nedves hozzávalókat külön-külön összekeverjük, majd a kettőt összeöntjük és éppen hogy csak egyesüljön a kétféle hozzávaló, gyors mozdulatokkal összekeverjük.
Muffin formát kivajazunk, vagy papír kapszlikkal kibélelünk, egyenlően elosztjuk benne a masszát, és előmelegített 180 fokos sütőben 10-12 perc alatt megsütjük.
Akár önállóan, akár egy kis update1-es lekvárral kiváló.



meggyízzel a legfinomabb



The only game prepared muffinok.
Wet materials - solids. The point is that fast, because for a long time stirring, it will not be there.
The following muffin, so-called "Update1" so if my calculations hold true, however I was always good at math, feel free to eat, day or night, because he will not gain weight.
In my experience - to a certain extent - the more we help the metabolism and thus may be part of a healthy meal.
As it has already familiarization, it was a simple recipe I am alive.

Ingredients:

20 g bran
10 cup sweetener (gluconate, fructose) to like what
1 packet of baking powder
1 pinch of salt
1 handful of raisins, nuts, perhaps (this quantity is small, does not really affect the code 1, but may also be)
2 dl of milk 1.5%
1 egg

I do all the cake baking powder baking soda in a spoon, I do not know why, but he escaped. Have you tried without it, but somehow I was never so perfect as to the outcome.

The dry and wet ingredients separately, mix, and the two with pour and is only just unite the two ingredients, mixed with quick movements.
Butter muffin form, or paper-lined cap, it is equally divided by the mass, and pre-heated 180 degree oven for 10-12 minutes to fry.
Either independently or in a small update1's jam is excellent.


Posted by Picasa

Nincsenek megjegyzések:

Kevi sodrott perec

  Hetek óta vágyok egy kis hazai ízre. Most szerintem túl sokat gondolok az otthoniakra.  Ettől is lehet, hogy nehezemre esik nem gondolni a...