2013. június 9., vasárnap

Wonton csípős eperszószos kínai gombóc








Hónapok óta szemezek a kínai gombóccal. Nem mertem eddig készíteni, féltem, mi van, ha valami pocsék dolog sül ki belőle, én meg ott állok, és a fiúk éhesek maradnak. 
Ma reggel viszont úgy döntöttem, eleget tanultam a gombóckészítésről, lesz ami lesz, ma ebédre gombóc lesz.

Mivel egy vidéki kisváros „szupermarketjében” nem igazán lehet wonton tésztát kapni, itt megjegyezném másfélét sem nagyon, kénytelen vagyok azt is elkészíteni, a két kicsi kezemmel. Ez alatt a közel fél év alatt annak is alaposan utána néztem.
És ha már itt tartunk, utána nézés, egy igen frappáns tésztamártást találtam egy kínai hölgy oldalán, amit már az első olvasás után kipróbáltam, igaz csirkecombokat készítettem vele, de ő kimondottan gombóchoz ajánlotta. Nem csak hússal töltötthöz, hanem zöldségeshez is. 

A másik, amit szerettem volna, az egy jó kis szójaszósz. Amibe mártogatni lehet a már kész tésztát. Erre szintén a már említett hölgynél találtam egy egyszerű receptet, ami telitalálat lett.
Ennyi utánjárás egy ebédért, de megérte. 
Látni a férjem és a fiam arcán a megelégedett mosolyt, ami az ebéd elfogyasztása után kiült mindkettőjük ábrázatára, hát tudjátok, az a héten mindent visz.
És akkor a recept, amit 10-15 cetliből kellett elkészíteni, most végre sikerült összerakni.







Wonton

Hozzávalók:

2 csésze liszt
½ csésze forró víz
½ teáskanál só
kukorica keményítő a tészta megszórásához

A lisztet és a sót összekeverjük egy tálban, és a forró vízzel jól gyúrható, fényes, sima tésztát készítünk. Fél óráig letakarva pihentetjük. Ezután kettévágjuk, és elnyújtjuk. Vastagsága kb 1-2 mm legyen. A tapasztalatom, nem kell nagyon vékonynak lenni, mert akkor a tészta szétmegy gőzölés, vagy főzés közben. Nyújthatjuk tészta géppel is. 
Nekem egy Atlas 150-es gépen van, annak az 5-ös fokozatáig nyújtottam, az az ideális. 

Miután kinyújtjuk két lehetőség közül választhatunk. Vagy kerek lapokat szaggatunk belőle, vagy négyzetekre vágjuk. A fontos, hogy miután kiszaggattuk, kukoricakeményítővel szórjuk meg, kicsit kenjük szét rajta, mint amikor a tésztát lisztezzük. Ez azért szükséget, hogy a lapok ne ragadjanak össze, viszont a tészta nem szárad ki, mintha lisztet szórnánk rá.
Ez a tészta kitűnően tárolható hűtőben egy zacskóba téve, vagy lefagyasztva. Mint tudjuk a tavaszi tekercset is ilyen tésztával készítik.
Amíg a tészta pihent, elkészítettem a tölteléket. Most darált sertéshússal készítettem.




Töltelék

Hozzávalók:

30 dkg sertés comb darálva
1 kis fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
½ piros kaliforniai paprika
½ csomó petrezselyemzöld
1 evőkanál friss, vagy 1 teáskanál őrölt gyömbér
só, bors,
1 tojás fehérje
1 evőkanál olaj

A sertéshúst az olajon fehéredésig pirítom, hozzá adom a reszelt vöröshagymát, és a reszelt fokhagymát, az őrölt vagy a friss gyömbért, sózom, borsozom. Bele keverem az apró kockára vágott paprikát, a szintén apróra vágott petrezselyemzöldet, majd a tűzhelyről levéve, hagyom hűlni. Miután langyosra hűlt, belekeverem a tojásfehérjét. Ez tartja egyben a tölteléket.

A már elkészített tésztalapok közepébe egy teáskanál tölteléket teszek, az ujjamat vízbe mártom, és a tészta szélét megvizezem, óvatosan, nem kell túlzásba vinni, könnyen össze lehet ragasztani a tésztát. Miután megkentük, egymásra tesszük, és összenyomjuk, majd kis „pénzes zacskót” formálunk belőle. Ha van gőzölőnk kibéleljük sütőpapírral, és arra sorakoztatjuk a gombócokat. 15 percig gőzöljük. Ha vízben szeretnénk kifőzni, akkor bő sós vízben 5 percig főzzük.

A kész gombócok mellé adjunk mártogatóst.

Szójaszósz

Hozzávalók:

4 evőkanál sötét, jó minőségű szójaszósz
3 evőkanál víz
1 evőkanál rizsecet, de jó a 10 %-os fehér ecet is
2 evőkanál cukor

A hozzávalókat alaposan összekeverjük, tálaljuk.

Itt szeretném elmondani, hogy megállapításunk, hogy ez a szósz kitűnő lehet salátákhoz is. Hamarosan meg is próbálom, hiszen maradt belőle, egy kis üvegben várja a hűtő ajtajában az alkalmat.

A másik egy eperlekvárral készült fényes, szecsuani ihletésű mártás, ami talán az eddigi legjobb kreáció, már egy kipróbált recept, igaz málna lekvárral, de szerintem akár áfonyával, vagy más bogyóssal is kitűnő lehet.

Hozzávalók:

1 csésze eper, vagy málna lekvár
2 evőkanál ecet
½ teáskanál erős paprikakrém
1 teáskanál őrölt gyömbér
2 gerezd fokhagyma
1 evőkanál citromlé
1 evőkanál méz
1 teáskanál só
1 evőkanál kukoricakeményítő

A hozzávalókat a keményítő kivételével összekeverjük, összeforraljuk. A keményítőt kicsi vízzel feloldottam, nehogy csomós legyen, és a már összeforralt keverékbe tettem. Azzal is főztem 2-3 percig, tálaltam a gombóc mellé.

Bár nem a tőlem megszokott gyors étel receptje, de higgyétek el, alig több mint egy óra alatt elkészült.








Nincsenek megjegyzések:

Kevi sodrott perec

  Hetek óta vágyok egy kis hazai ízre. Most szerintem túl sokat gondolok az otthoniakra.  Ettől is lehet, hogy nehezemre esik nem gondolni a...