2013. július 31., szerda

Panír (Paneer) készítése




Tudom sokan leírták már, és közreadták ennek a sajtféleségnek a receptjét. De gondoltam a világ legkönnyebben elkészíthető sajtját nekem sem szabad kihagyni.


Hozzávalók:

1 ½ l tej lehetőleg zsíros teljes tej 3,6 % -os
2 evőkanál citromlé
Egy lábosban melegítsük a tejet, amíg szépen finoman forrni kezd. Ekkor csökkentsük a hőmérsékletet, és adjuk hozzá a citromlét.  Természetesen a citromlé savasságától függ, lehet hogy még adni kell valamennyit hozzá. Akkor jó, ha a savó elválik a túrótól. Vigyázzunk a tej ne forrjon erőteljesen.

Öntsük egy muszlinba, vagy tiszta fehér anyagból készült sajtruhába, esetleg pelenka anyagból is készülhet megfelelő méretre vágva,varrva.  A leszűrt túrót öblítsük át hideg vízben, az segít megszabadítani a citrom ízétől. Ezután kössük össze a négy sarkát a ruhának és felakasztva hagyjuk kicsepegni. Ez körülbelül 30 perc. Ezután tegyük egy deszkára, és súlyozzuk le, de ne legyen nagy a nehezék, mert akkor a panír túl kemény lesz. Ez kb. 2-3 óra, és már használhatjuk is a „sajtunkat”

Nagyon finom, fűszeres olajban pácolva.
A friss panír hűtőben kb 5 napig áll el.


Fogyaszthatod sütve, főve, grillezve.




2013. július 28., vasárnap

Tejfölös tök leves



Ebben a melegben szinte felüdülés egy kis hideg tök leves főleg jó tejfölösen, édes-savanyúan. Elkészítése nagyon egyszerű, és a legjobb már korán reggel megcsinálni, akkor mire rá kerül a sor már kellemes langyos vagy akár hideg is lehet.




1 ½ kg tök
½ fej vöröshagyma
kevés só
1 csokor kapor
3 dl tejföl
2 evőkanál liszt
3 evőkanál ecet 10 %-os
3 evőkanál cukor vagy annak megfelelő édesítő

A tököt megpucoljuk, magjaitól megszabadítjuk, és lereszeljük. A vöröshagymát szálasra vágjuk, és egy kevés sóval megsózzuk, és 10 percet állni hagyjuk. Nem csavarjuk ki! Egy lábasban kb 1 ½ l vízzel felöntve puhára főzzük. Ha szeretjük egy fél babérlevelet is tehetünk bele. A tejfölt a liszttel simára keverjük, a tök forró vizéből teszünk hozzá pár merőkanállal, hogy a hőmérsékletet kiegyenlítsük és behabarjuk a levesünket. Megszórjuk az apróra vágott kaporral, (aki nem szereti, ne tegyen bele), és kb 5 percet főzzük. Ez idő alatt a liszt íze eltűnik, és kellő képpen besűrűsödik. Hozzáadjuk az ecetet, és az édesítő, vagy cukrot. Ebben a melegben langyosan, vagy hidegen tálaljuk. Ha sűrűbbre főzzük, főzelékként tükörtojással, vagy fasírttal is tálalhatjuk.





2013. július 24., szerda

Paradicsom lekvár










Ez most fordított poszt lett. Hamarabb jelent meg a facebookon, mint itt a blogon. De szerintem ez nem baj. A lényeg számomra, hogy minél többen használhassák ezt a csoda finom lekvárt, hiszen most jön az igazi 



paradicsomszezon. Ki kell használni, minden lehetőséget, hiszen a kamra polcainak tartalma nagyban befolyásolja életünk minőségét. És az egészségünk megtartásához nélkülözhetetlen az általunk elkészített tartósító és adalékmentes konzerv. Egy szelet sajttal, vagy hússal, akár ketchup helyett, használjuk bátran. Ez egy bevált recept, de a bátrabbak nyugodtan variálják tovább.



Finom ízkombinációk készíthetők paradicsomból. Sok sikert mindenkinek.







Hozzávalók




1,5 kg paradicsom
1 kisebb hagyma
12 dkg. barna cukor
12 dkg. kristálycukor
1 teáskanál só
60 ml. almaecet
1 citrom leve
1 zöld alma de természetesen használd azt, amit szeretsz
1 teáskanál Provence fűszernövény keverék (bazsalikom, borsika, tárkony, kakukkfű, rozmaring)




A paradicsomot vágjuk fel durvára, a hagymát kockára, egy zöld almát szintén kockára vágunk, természetesen használhatunk bármilyen almát, és tegyünk minden hozzávalót egy nagy lábasba, forraljuk fel, majd csökkentsük a hőfokot, és kevergetve főzzük lekvár sűrűségűre. Tiszta üvegekbe töltjük még forrón, és az üvegeket lezárva 5 percre fejre állítjuk, majd a polcra tesszük.








2013. július 22., hétfő

Sárgadinnye-uborka lekvár









Sokan elborzadnak, ha meghallják, hogy az uborkából lekvárt készít valaki. Nos, kedves asszonytársaim, semmi borzongás, az eredmény kiváló. Egy nagyon kellemes, mondhatnám finom végeredményt kapunk, a sárgadinnyével való párosításból. Én aki tudom, hogy uborka van benne természetesen érzem az ízét, de egy a dologról mit sem sejtő ismerősnek meg sem fordult a fejében az uborka, ellenben felsorolt egy csomó gyümölcsöt, és a szája is tátva maradt, mikor elárultam az összetételt. Az egyetlen reakció annyi volt, - de ez akkor is nagyon finom, ha uborkából van. Szerintem ennyi elég ahhoz, hogy merjem ajánlani az elkészítését.



hozzávalók

1 uborka (kb. 25-30 dkg),
1/2 sárgadinnye (kb. 40-50 dkg)
1/2 rúd vanília kikapart magja,
1/2 evőkanál apróra vágott menta,
25 dkg befőző cukor 
1 teáskanál citromsav






elkészítés









Tisztítsuk meg a dinnyét és az uborkát, vegyük ki a magokat és reszeljük finomra egy nagy lábosba. Adjuk hozzá a vanília kikapart magjait, a cukrot, és a finomra vágott mentát. A citromsavval a lekvárunk savasságát tudjuk befolyásolni, nem kötelező beletenni, de kellemesebbé teszi az ízét. Amennyiben nem befőző cukrot használunk, adhatunk hozzá egy reszelt zöld almát ezzel a pektintartalmat növeljük, esetleg pektint is használhatunk. Én egy órát főztem, néha kavargatva, és amikor a zöldség-gyümölcs opálos lett egy botmixerrel kicsit átmixeltem, majd még forrón üvegekbe töltöttem. 5 percre fejtetőre állítottam, és irány a polc a kamrában.













2013. július 20., szombat

Pulyka húsból fasírtgolyó











Nyári melegben nem is tudja az ember lánya milyen ebédnek örülnének a család férfitagjai, és melyik az a főzési mód, ami nem jár túl hosszú főzési esetleg sütési idővel, hogy azért nagyon ne melegítsük be a konyhát. Már-már szinte elviselhetetlen meleg van. Teljesen rátelepedik az egész testünkre, és megmozdulni is fáj. Ki kell találni valamit, és erre legjobb a hajnali csend. Ha már az alvással vannak problémáim, legalább hasznosan töltsem ezt az időt.


Van némi pulyka apró hús a hűtőben, még régebbről származik amikor a mellet meg kellet formázni, és valahogy elfeledkeztem róla. Éppen ideje, hogy valami haszna legyen, hiszen ilyenkor valami könnyű kell, ne terheljük nagyon meg a szervezetet. Az egészség támogatója a pulykahús. Fasírtgolyókat készítünk belőle, lesz hozzá némi párolt zöldség, jobb híján mirelit mexikói, és hogy a legkisebb fiú is egyen, mert a zöldség nem az erőssége, legyen valamennyi sült krumpli.

hozzávalók:

60 dkg darált pulykahús
1 zsemle
 só, bors, oregánó
1 gerezd fokhagyma
1 kis fej vöröshagyma
1 tojás
tej a zsemle áztatásához, olaj a sütéshez







A darált húst egy tálba tesszük, hozzáadjuk az egész tojást. A zsemlét a tejben megáztatjuk és kicsavarjuk, belemorzsoljuk a húsba, sózzuk, borsozzuk, adunk hozzá oregánót. A meglátásom, hogy a pulyka nagyon szereti az oregánót. Bele tesszük a zúzott fokhagymát, és a nagyon finom kockára vágott vöröshagymát. Alaposan összedolgozzuk, és kb fél órára a hűtőben hagyjuk az ízeket összeérni. Apró gombócokat formálunk belőle, amit minden oldalán megsütünk a forró olajban. Nem szoktam bő olajban sütni, inkább állok mellette, és forgatom a fasírtokat.





Ez idő alatt megpárolódik a zöldség, és megsül a hasábburgonya.



A zöldséget pároló edényben készítem el. Abban gyakorlatilag semmi só nem kell. Csak fűszerezni szoktam kevés kakukkfűvel, borsika fűvel.  Majd tálaláskor kevés vajat szoktam a tetejére tenni, és tálalom.  







2013. július 19., péntek

Túrós-spenótos lasagne






Ígértem, hogy a receptet is közreadom hamarosan. Igyekszem most a lehető legrövidebb és legérthetőbb módon leírni.

Egy adag spenót, de mint már írtam, nagyon jó a laboda levele spenót helyett. De ha más végképp nincs, akkor a mirelit is megteszi, de soha nem lesz annyira finom, mint friss levelekből készítve.

Lasagne tészta lehet frissen gyúrt, vagy készen vásárolt, rajtunk múlik.
30 dkg liszt
3 egész tojás
A lisztből és a tojásból gyúrt tésztát készítünk, vékonyra nyújtjuk, és lasagne lapokat vágunk belőle. Forró sós vízben pár perc alatt előfőzzük.

Hozzávalók:

2 evőkanál olaj
½ kg spenót
½ kg túró

besamelhez:

4 evőkanál vaj
4 evőkanál liszt
1 l tej
só, bors, szerecsendió
25 dkg sajt

A spenótot megtisztítjuk a vastag erektől, megmossuk, alaposa lecsepegtetjük  és a forró olajban megfonnyasztjuk. Hagyjuk hűlni, és összekeverjük a túróval. Sózzuk.
A vajban a lisztet világosra pirítjuk, és felöntjük a hideg tejjel, csomómentesre keverjük, sózzuk, borsozzuk, és őrölt szerecsendióval ízesítjük. Alaposan kiforraljuk, kb  5 perc, hogy ne legyen liszt íze.




Egy hőálló tálat kikenünk olajjal, vagy vajjal, egy sor tésztát lerakunk, a spenótos túróval bevonjuk, arra teszünk egy sor besamelt, ismét tészta, túró, besamel amíg tart az anyagunkból. A tetejére tészta és besamel, majd jó sok reszelt sajttal megszórjuk, és 180 fokra előmelegített sütőben 20-25 perc alatt készre sütjük, tálaljuk.





2013. július 6., szombat

Meggyes-csokis muffin









A muffint még napokkal ezelőtt készítettük, de csak most jutottam oda, hogy a receptet megosszam veletek. Egy kellemes, csokis meggyes muffinról van szó, ami a meggyimádók kedvencévé válhat.






Hozzávalók 


20 dkg magozott meggy
25 dkg finomliszt
2 evőkanál keserű kakaópor
fél teáskanál szódabikarbóna
1 csomag sütőpor
5 dkg keserű csokoládé darabokra vágva
2 tojás
12 dkg kristálycukor
12,5 dkg puha margarin
2 dl tej


A sütőt 180 fokra előmelegítjük.

 A meggyet kimagozzuk, lecsöpögtetjük, sőt kicsit kinyomjuk a levét.



 A lisztet a sütőporral, a szódabikarbónával, a kakaóval és a csoki darabkákkal összekeverjük.

A tojásokat a kristálycukorral habosra keverjük, majd hozzáadjuk a margarint és a tejez. A tojásos masszához a lisztes keveréket folyamatosan hozzákeverjük, végül pedig hozzáadjuk a  meggyet.

A tésztát a formákba töltjük,kb öt percet várjunk sütés előtt, a tapasztalatom, hogy a pihenés jót tesz a muffin tésztának,  és kb. 25 perc alatt készre sütjük.



A megsült muffinokat 5-10 percig hagyjuk hűlni a formákban, majd rácsra tesszük, és megvárjuk, míg teljesen kihűlnek.


A muffinok tetejére tehetünk tejszínhabot, majd nyomjunk rá egy szem meggyet, és szórjuk meg tortadarával. 












Kevi sodrott perec

  Hetek óta vágyok egy kis hazai ízre. Most szerintem túl sokat gondolok az otthoniakra.  Ettől is lehet, hogy nehezemre esik nem gondolni a...