2013. szeptember 9., hétfő

Alacsony GI Rakott édeskáposzta







Alacsony GI vagyis (glikémias indexel) készült ez a finom káposztás étel, édes káposztából, mert igazából elkezdődött a szezon.
Fontosnak tartom hogy azt együk, aminek szezonja van, hiszen amellett, hogy a legtöbb tápanyag ilyenkor található benne, most a legfinomabb.
Na, és hogy miért is ez a GI diéta, mert ahhoz, hogy ne szaporodjon tovább az a fránya test tömeg, valamit tenni kell. A mozgás mellett (jelen esetben a flabelost nevezem annak) muszály lejjebb venni a nagy zabálásokból. Mivel csak főleg a hozzávalókra kell odafigyelni, és nem egy puccos diéta, remélem könnyebb is betartani. Azért, ha mégsem menne, akkor csakis magamra lehetek mérges, mert minek akarok fogyni, ha nem vagyok elég erős akaratú. Mert bizony fontos az akarat, az elhatározás még kevés. Sok sikert kívánok most még csak magamnak, de ha van kedvetek csatlakozni, megosztani tapasztalatot, receptet, szívesen veszem, és akkor már nektek is kívánok minden jót, kitartást, és szerencsét, valamint egy egészségesebb életet.






Hozzávalók


4 evőkanál olaj (legjobb az oliva-, vagy a kókusz olaj, de ha nincs nem katasztrófa, megfelelő a napraforgó olaj is)
1 közepes fej vöröshagyma apró kockára vágva
3 gerezd zúzott fokhagyma
50 dkg darált marhahús, (megfelelő a sovány sertés is, de akár csirke, vagy pulyka is lehet)
Só, bors,
1 teáskanál szárított kakukkfű
2 teáskanál piros paprika
1 evőkanál Worcestershire szósz
2 evőkanál barna nádcukor
1 evőkanál 10 %-os ecet
40 dkg felkockázott friss, vagy konzerv paradicsom
1 üveg 450 g. sűrű paradicsomlé
2 csésze főtt barna rizs (egy csésze 250 ml)
1 nagy fej fehér édes káposzta durvára vágva
1 pohár alacsony zsír tartalmú tejföl
10 dkg mozzarella sajt



Kezdjük a barna rizs főzésével, hiszen a legtöbb idő talán annak kell. 200 ml rizsből nagy valószínűséggel 2 csészényi főtt rizs lesz. Bő sós vízzel tegyük fel főni, általában egy 40-50 perc alatt készre fő.


2 evőkanál olajat egy mély serpenyőben melegítsünk fel, és a hagymát süssük benne amíg megpuhul. Majd adjuk hozzá a fokhagymát, és azzal is süssük 1-2 percet. Emeljük meg kicsit a hőmérsékletet az edény alatt, és tegyük bele a darált húst,sózzuk, borsozzuk, és azzal együtt addig sütjük, pároljuk tovább, amíg morzsálódó kifehéredett nem lesz. Keverjük hozzá a kakukkfüvet, a piros paprikát, a Worcestershire szószt, tegyük bele a barna cukrot, ecetet, kicsit főzzük össze, majd tegyük bele a paradicsomokat, azután a paradicsom lét, és lefedve főzzük készre. Kb 15-20 perc.
Amíg párolódik, egy nagy fej káposztát vágjunk durvára, és két evőkanál olajon először lassú tűzön lefedve kezdjünk el párolni. Sózzuk, borsozzuk, és amikor összeesik, akkor fedetlenül, kicsit megemelt hőmérsékleten puhára pároljuk.

A káposzta felét egy tűzálló tálba tesszük, erre halmozzuk a rizzsel összekevert paradicsomos húst, a káposzta másik felét rásimítjuk, egy nagy pohár tejföllel bevonjuk, megszórjuk a darabokra morzsolt sajttal, és sütőben 15-20 perc alatt készre sütjük.






Nincsenek megjegyzések:

Kevi sodrott perec

  Hetek óta vágyok egy kis hazai ízre. Most szerintem túl sokat gondolok az otthoniakra.  Ettől is lehet, hogy nehezemre esik nem gondolni a...