2013. december 10., kedd

Házi tortilla készítése








Ha szeretjük a csípős mexikói ételeket, ahhoz mindenképpen tortillát kellene fogyasztani. Nem mondom nagyon finom a friss puha kenyér is, de ha egyszer egy igazi házi tortillát eszel, nem is tudod mással elképzelni. Persze a tortilla nagyszerű kiegészítője lehet egyéb ételeknek is, így mindenképpen érdemes otthon készíteni, hiszen ki győzné a bolti termékekkel. Ráadásul még a bolti íze közel sem jár a valódihoz.


Készíthetjük kukoricalisztből, a legjobbak a ropogós chips készítéséhez, de frissen is kitűnő az édeskés íze miatt.
Készülhet csak búzalisztből, nos ez már inkább a kenyér ízével vetekszik, azért is szoktam kicsit vastagabbra nyújtani, és úgy sütni.


És akkor készülhet sima liszt, és teljes kiőrlésű búzaliszt keverékével is, ami az és kedvencem, hiszen az íze páratlan. Fogyaszthatjuk frissen, melegen, de kihűtve, zacskóba téve akár 4 napig is friss marad, elég fogyasztás előtt kicsit melegíteni, és kész.




Hozzávalók:


2 csésze liszt
1 csésze teljes kiőrlésű liszt
1 teáskanál só
1/2 teáskanál sütőpor
1/3 csésze növényi olaj
1 csésze forró víz



Elkészítés





Egy nagy tálban keverjük össze a liszteket, a sót és a sütőport. Adjuk hozzá az olajat, és addig keverjük, amíg morzsaszerű nem lesz. Öntsük hozzá a forró vizet és formáljunk cipót belőle. Fedjük le a tálat, és pihentessük fél órát. Osszuk a tésztát 12 egyenlő részre, készítsünk belőle gombócokat, és enyhén lisztezett felületen sodrófával készítsünk mindből lapos kör alakot.




Egy nagy palacsintasütőt forrósítsunk fel, és közepes hőmérsékleten süssük meg benne a tésztákat addig, amíg barna hólyagok nem alakulnak ki rajtuk. Ez oldalanként 2 perc. Konyharuhával letakarva melegen tarthatjuk, vagy kihűtve 




Nincsenek megjegyzések:

Kevi sodrott perec

  Hetek óta vágyok egy kis hazai ízre. Most szerintem túl sokat gondolok az otthoniakra.  Ettől is lehet, hogy nehezemre esik nem gondolni a...