2014. március 29., szombat

Kovászos Zürichi kenyér







Régóta gondolkodom, hogy ki kellene próbálni, hiszen annyian dicsérik. Eddig leginkább visszatartott, az, hogy gyakorlatilag a kenyereimet egy megszokott rutin szerint készítem. Este dagasztás, reggel sütés. 
Most viszont rá szántam magam. 
Este a kezemmel összegyúrtam egy adag kovásznak valót a következőkből:

250 dkg liszt
1 dkg élesztő
1,65 dl víz

Természetesen fakanalat is használhattok, de szerintem fantasztikus dolog a tészta érintése.

Azután megfőztem egy közepes krumplit héjában. De nyugodtan meg lehet pucolni, és feldarabolni. Én merő lustaságból főztem héjában. Hagytam reggelig mindkettőt a pulton pihenni.

további hozzávalók:

40 dkg kenyér liszt
2 dl meleg víz
1 dkg élesztő
2,5 dkg vaj
1 tk só
10 dkg főtt burgonya pürésítve, vagy 2 ek. burgonyapehely

Ha burgonyapehelyjel készíted, két evőkanál lisztet kiveszel, és helyette teszed hozzá a pelyhet. Valamint lehet, hogy picivel több vizet kíván.


Reggel átszitáltam 40 dkg lisztet, bele tettem a sót, belemorzsoltam 1 dkg élesztőt, 2 dl meleg vízben felolvasztottam 2,5 dkg vajat. A pürésített burgonyát a vizes-vajjal, és az előző este elkészített kovásszal simára kevertem, és a liszt közepébe készített mélyedésbe öntöttem. 
Összegyúrtam addig, hogy szép sima lett, és azután kb 10 percig dagasztottam, majd lefedve hagytam 1 órát kelni. 
Egy óra múlva kiborítottam lisztezett felületre, alaposan kinyomtam belőle a levegőt, és veknit formáltam belőle, amit egy sütőpapírral kibélelt jénaiba tettem. 
Újabb kelesztés következett. Közben a sütőt 230 fokosra melegítettem. 
Amikor a kenyér megkelt, bevágásokat ejtettem rajta, a jénai tetejét bevizeztem, rátettem, és ment a forró sütőbe. 






10 perc múlva visszavettem a hőt 200 fokosra.
35 perc múlva látom, akkora lett, hogy az egész jénai tele vele. 
Elszámítottam, kicsi edénybe tettem. 
Mivel kivenni nem tudtam az edényből, gondoltam vissza teszem, had süljön még 10 percig.

10 perc eltelte után kivettem, az alja könnyen lejött az edénynek , hiszen a sütőpapír működött. 
Azt hittem, hogy véső és kalapács kell majd hozzá, de képzeljétek, kicsi idő eltelte után kijött a jénaiból, éppen csak egy helyen kellett neki segíteni.
Ebédre pontosan kihűlt annyira, hogy fel lehetett vágni. Csoda finom kenyérnek sikerült, szép bélzettel, vékony de ropogós héjjal, kitűnő ízzel.
Első volt a zürichiek közül, de nem az utolsó, az már biztos.






Nincsenek megjegyzések:

Kevi sodrott perec

  Hetek óta vágyok egy kis hazai ízre. Most szerintem túl sokat gondolok az otthoniakra.  Ettől is lehet, hogy nehezemre esik nem gondolni a...