2014. május 15., csütörtök

500. bejegyzés Sült pulykaszárny polentával





Most, hogy a recept  leírására készültem, és összeszedtem gondolataimat, látom, hogy ez már az 500. bejegyzés ezen az oldalon. Kicsit megható számomra, hiszen eleinte azt sem tudtam milyen is lesz. Csak tapogatóztam, szerettem volna néhány gondolatot leírni. A konyha, a lakás tisztaságával, tisztításával indult, és mára már egy csomó, szerintem használható recepttel gazdagodott a blog.


Gondoltam, mire tömegesen fogyasztani nem kezdjük a pulykahúst, hiszen tartani nevelni szeretnénk a közeljövőben, illenék pár jó receptet kitalálni, elkészíteni, persze olyat, ami jól fogyasztható. 
Itt arra is gondolni kell, hogy nem csak melle van egy pulykának, a kevésbé értékes részeket is finoman kell elkészíteni, hogy ne menjen el a kedvünk még annak előtte, hogy a lábukat betennék hozzánk. 

Tegnap nagyon szép szárnyak voltak a húsos pultban, nem szerettem volna kihagyni. De mivel nem szeretem, ha a csontok mellett a hús kevésbé sül át, sőt azt szeretem, ha kellemesen puha lesz mindenhol, arra gondoltam sokat nem változtatok a számunkra bevált fűszerezésen, de kicsontozom és egy mázat készítek a jó eredmény érdekében. 
Ez a finomság így indult, és azt hiszen tökéletes összhangba került a tányérunkba.



Hozzávalók:

 2 pulykaszárny
3 evőkanál só
1/2 tk őrölt bors
1 tk fokhagymapor
1tk kakukkfű
3 evőkanál olaj
3 evőkanál almaecet
2 evőkanál csilizselé vagy más lekvár, esetleg méz


A pulykaszárnyakat kicsontoztam, majd a fűszeres sóval szórtam meg. Ahhoz összekevertem a sót, borsot, fokhagymaport, és a kakukkfüvet. Hagytam pihenni, pácolódni 1 óra hosszat szobahőmérsékleten, majd olajozott tepsibe tettem. 3 evőkanál almaecettel meglocsoltam, és alufóliával befedve 210 fokos sütőbe tettem. 1 óra párolás után levettem a fóliát, és a bőr nélküli oldalát pirosra sütöttem. Ezután megfordítottam és a bőrös oldalt bekentem csilizselével, majd azt is ropogós pirosra sütöttem.
Közben elkészítettem a polentát.

Hozzávalók:

1/2 liter víz

2 dl kukoricadara

A vizet a sóval felforraljuk, és belekeverjük vékony sugárban a kukoricadarát. Addig főzzük, amíg kavargatáskor az alja elválik a lábastól. 

A kanalat a pulyka szaftjába mártva szaggatunk belőle galuskákat, a sült pulykaszárnyat azzal és savanyúsággal vagy idény salátával tálaljuk.





Nincsenek megjegyzések:

Kevi sodrott perec

  Hetek óta vágyok egy kis hazai ízre. Most szerintem túl sokat gondolok az otthoniakra.  Ettől is lehet, hogy nehezemre esik nem gondolni a...