2014. június 13., péntek

Joghurtos meggyleves










A meggy az egyik kedvenc gyümölcs. Sok fajtája van, de nagyon nagy kedvenc a hagyományos Pándi meggy, és az apró szemű Cigánymeggy. Reggel málnázás közben vettem észre, hogy a madarak a meggyfa közelébe repülnek, mi az hogy a közelébe, a meggyfára. Tudom kell nekik a vitamin, és imádják a meggyet, de én is nagyon szeretem. Gyorsan az egyik kis fát meg is szedtem. régi fajtákat igyekszünk a kertben nevelni, ezzel is hozzájárulva ahhoz, hogy majd az unokáink, dédunokáink is megismerjék azokat a gyümölcsöket, amiket mi gyermek fejjel fogyasztottunk. Had élvezzék az ízeket. 


Amikor Túrkevére költöztünk a 80-as évek derekán, nagy hagyománya volt a meggynek. Szinte minden családban volt meggyes, azzal is hozzájárulva a családok boldogulásához. Emlékszem kalákában mentünk meggyet szedni, több turnusban is, hiszen a meggy szakaszosan érik. 







Tehát megszedtem a tálacskámat friss íncsiklandó meggyel amit hamar megmostam, kimagoztam, és elhatároztam, hogy egy finom joghurtos meggylevest készítek belőle. Minél hamarabb elkészül, annál hamarabb mehet a hűtőbe, hogy hidegen élvezhessük ebben a rekkenő hőségben.

Hozzávalók

50 dkg magozott meggy
4-5 cm-es darabka fahéj
pár szelet citromhéj
3 dl házi joghurt, vagy tejföl 
10 dkg cukor, vagy annak megfelelő édesítő
1 kanál liszt. vagy keményítő


A meggyet mossuk, magozzuk, és 7-8 dl vízben feltesszük főni. Hozzáadjuk a darab fahéjat, és a citromhéjat. Addig főzzük, hogy a meggy megpuhuljon, ekkor kivesszük a fahéjat, citromhéjat, és 2-3 evőkanállal a meggyszemekből. A többit botmixerrel összeturmixoljuk.  A joghurtból és a lisztből habarást készítünk, és a levest behabarjuk vele. Ízlés szerint édesítjük. Hidegen tálaljuk.







Nincsenek megjegyzések:

Kevi sodrott perec

  Hetek óta vágyok egy kis hazai ízre. Most szerintem túl sokat gondolok az otthoniakra.  Ettől is lehet, hogy nehezemre esik nem gondolni a...