2014. június 16., hétfő

Málnás-vaníliás levendula szörp






Alap levendula szörp
hozzávalók

7,5 dl víz
7,5 dl cukor
4 evőkanál levendula virág
¼ vanília rúd kikapart magjai
5 g citromsav
néhány csepp lila ételfesték, mert a nélkül nincs színe


Tegyük a vizet és a cukrot egy lábasba, majd adjuk hozzá a vaníliát és a levendula virágot. Főzzük fel, és forraljuk öt percig. Ezután hagyjuk ázni kb 30 percet, és szűrjük le.  Tegyük vissza főni, és sűrítsük a kedvünk szerint, ki mennyire sűrűnek szeret egy szörpöt. Azután forrón tegyük üvegekbe, és a lezárt üvegeket tegyük száraz dunsztba, amíg ki nem hűlnek.

1:7 arányban hígítva fogyasszuk.






Én tovább ízesítettem a szörpöm, mert a kertben éppen érik a málna, és nagyon tudni akartam milyen málnával.
Kivettem a felét a szörpnek, és egy bögrényi vagyis 2,5 dl málnát  összeturmixolva hozzá adtam, majd alaposan felforraltam. Ekkor apró lyukú szűrőn átszűrtem egyenesen az üvegbe, amit gyorsan lezártam és fejre fordítottam. 10 perc után száraz dunsztba tettem kihűlni.

Nagyon finom a vaníliától is a levendula szörp, de a málna zamatával lett tökéletes. A málna kellő képpen megszínezte a szörpöt, ezért ételfestéket nem tettem bele. 





Nincsenek megjegyzések:

Kevi sodrott perec

  Hetek óta vágyok egy kis hazai ízre. Most szerintem túl sokat gondolok az otthoniakra.  Ettől is lehet, hogy nehezemre esik nem gondolni a...