2014. június 11., szerda

Pácolt tojás








Foglalkoztat a tojás tartósítása. Nagyon szeretem a füstölt olajban eltett fürjtojást, csak igen borsos ára visszatart gyakori élvezetétől. A kicsi termetű tyúkocskáim most kezdenek igazán tojni, sőt elég sok japán csirkém is van, aminek a tojása igazán alkalmasnak tűnik a tojáspácoláshoz, füstöléshez. Míg füstölőm nem lesz, megelégszem a pácolt tojással, hiszen annak a fogyasztása is nagy élmény.


Hozzávalók:


12 db közepes méretű tyúktojás, (chabo, vagy japán tyúk tojása, , természetesen más féle tojás is használható,pl fürjtojás,  de annak a méretéhez kell az üveget választani.)
1csokor friss tárkony, (szárított tárkonyból 2 kiskanállal)
1 kis fej lila hagyma, vagy egy csokor snidling apróra vágva
2 tk mustármag,
2 tk fekete szemes bors,
4 gerezd pucolt fokhagyma zúzva,
4 kisebb szárított piros csilipaprika,
 2,5 dl víz,
2,5 dl fehérborecet,
 2 tk  só.




Elkészítése:


Keményre főzzük a tojásokat, és alaposan lehűtjük, majd megpucoljuk. Összeforraljuk az ecetet a vízzel és a sóval. Egy megfelelő méretű üveget előkészítünk, az aljára tesszük a fűszereket és a tojásokat ráhelyezzük. A páclével leöntjük, és lezárjuk a tetejét. Egy hétre a hűtőben tároljuk, azután fogyasztható. Eltartható egy hónapig, ha marad belőle. A fehérje kemény marad, míg a sárgája krémes és omlós.







1 megjegyzés:

Vicuska írta...

Ez is finom változat!

Kevi sodrott perec

  Hetek óta vágyok egy kis hazai ízre. Most szerintem túl sokat gondolok az otthoniakra.  Ettől is lehet, hogy nehezemre esik nem gondolni a...