2014. június 30., hétfő

Pizza szósz






A kedvenc a pizza. 

A legjobb, ha saját pizzaszószt készítünk, pont olyannak ahogyan mi szeretjük, hiszen nem őrdöngősség, a hosszú főzési időt is le lehet rövidíteni, bár az igazi éppen attól jó, hogy hosszú ideig főzik.

Az elkészült szószt forrón üvegekbe téve, azonnal lezárva, 5 percre fordítsuk fejtetőre, és hagyjuk kihűlni. A kamrában legalább egy évig eláll, persze ha marad belőle.

Hozzávalók:


1 kg paradicsom héjától megtisztítva, kockára vágva, vagy 2 nagy doboz konzerv paradicsom, egész vagy darabos
1 doboz sűrített paradicsom kb 10-15 dkg
1 evőkanál olasz fűszerkeverék
1 evőkanál oregánó
1-2 teáskanál darált édeskömény
1 fej vöröshagyma
2-3 gerezd zúzott fokhagyma
½ teáskanál só
1-2 evőkanál olaj

A vörös hagymát kockára vágjuk, és az olajon megfonnyasztjuk, a zúzott fokhagymát hozzáadjuk, és ahogy megérezzük a fokhagyma illatát, rögtön bele az apróra vágott paradicsom, majd a sűrített paradicsom. Sózzuk, és a fűszereket hozzáadjuk, és legalább 2-3 órát főzzük, persze ha a hagyma már nem látszik benne, akkor elkészült.

Ha fokhagyma és vöröshagyma port használunk, akkor ezt az időt lerövidíthetjük. Ha nagyon vadnak éreznénk az ízeket, a paradicsom megszelídül egy evőkanál hozzáadott cukortól. Ha van friss paradicsom, akkor természetesen azt használjuk, de a héját mindig húzzuk le.
Nem csak pizza szószként használhatjuk, hanem akár tésztaszósznak is megfelelő.

Olasz fűszerkeverék

 1 evőkanál szárított bazsalikom
1 evőkanál szárított majoránna
1 evőkanál szárított oregánó
1 evőkanál szárított rozmaring
1 evőkanál szárított zsálya
1 evőkanál szárított kakukkfű
1 evőkanál szárított petrezselyem levél

A szárított fűszereket összekeverjük, és jól záródó üvegben tároljuk. Olaszos ételek, szószok készítésére használjuk


Nincsenek megjegyzések:

Kevi sodrott perec

  Hetek óta vágyok egy kis hazai ízre. Most szerintem túl sokat gondolok az otthoniakra.  Ettől is lehet, hogy nehezemre esik nem gondolni a...