2014. július 8., kedd

Házi pizza







Egy pizza elkészítése roppant egyszerű. Összeállítjuk a tésztát, és amíg az duplájára növekedik, mindent elő tudunk készíteni. Bár jobb ha készen van a szósz, de ha egy kis után ízesített ketchup kerül rá az sem nagy baj. Tehát kedves sütő-főző társak rajta pizzára fel.

Hozzávalók a tésztához

60 dkg liszt
5 dl víz

1 tk só
2,5 dkg élesztő
3 ek olaj

Az élesztőt a vízbe feloldjuk, hozzáadjuk az olajat, és a liszttel összegyúrjuk, amihez előzőleg a sót hozzákeverjünk. Jól kidagasztjuk, és kelni hagyjuk. Amikor duplájára emelkedett, kinyomkodjuk a levegőt belőle, és ismét kelni hagyjuk kb 30 perc. Ezután a tésztát ketté vesszük vékonyra nyújtjuk, és egy olajjal kikent tepsibe tesszük. Villával megszurkáljuk, hogy ne hólyagosodjon fel a tészta, és 10 perc alatt elősütjük 180 fokos sütőben. 




Ekkor megkenjük pizzaszósszal, megszórjuk a kedvünkre valóval, én most szalámival, lila hagymával, paradicsommal készítettem, és friss bazsalikom levelet tettem rá. 



Sajttal megszórtam, és további 10-15 percre vissza a sütőbe. Miután kivettem, kicsit hűlni hagytam, és mire felvágtam, már pár szelet el is tűnt a tepsiből. 



Ebből a tésztából két normális tepsinyi vékony tésztájú pizza készíthető. Természetesen fele mennyiséggel is elkészíthető





1 megjegyzés:

annalíz írta...

Nagyon guszta, úgy tűnik könnyen elkészíthető, úgyhogy viszem !Köszi.

Kevi sodrott perec

  Hetek óta vágyok egy kis hazai ízre. Most szerintem túl sokat gondolok az otthoniakra.  Ettől is lehet, hogy nehezemre esik nem gondolni a...