2014. július 20., vasárnap

Pácolt görögdinnyehéj





Görögdinnye szezon. Míg tavaly nyáron mindenki dinnyehéj lekvárt készített, most figyelmetekbe szeretném ajánlani a pácolt görögdinnyehéjat. Hűtőben is tárolható finomság, ami nagyon jól illik sonkához, sajtokhoz, húsokhoz. 
Próbáljátok meg





Hozzávalók

5 csésze  görögdinnyehéj 1x1 cm-es kockára vágva
3 evőkanál só
3/4 csésze cukor 
3/4 csésze ecet
2. csillagánizs

A görögdinnyehéjat, amin egy kicsi piros húst is hagyunk, alaposan megmossuk, lecsepegtetjük, és vágjuk 1 – 1 ½ cm-es kockákra, azután tegyük egy nagy edénybe
Keverjünk össze 3 csésze vizet 3 evőkanál sóval, és adjuk a héjhoz, fedjük le, és 24 órára tegyük hűtőbe, vagy hideg helyre.
Másnap alaposan öblítsük le.

A cukrot a ¾ csésze vízzel, és a ¾ csésze ecettel keverjük össze, és forraljuk fel, és öntsük a dinnyehéjra. Hagyjuk teljesen kihűlni, néha meg is keverhetjük. Ismét fedjük le, és mehet a hűtőbe. 24 óra múlva fogyasztható. A hűtőben egy hétig is eláll. Ha üvegekbe tesszük, a forró lé ráöntése után azonnal zárjuk, és fejre fordítjuk 5-10 percre. Szobahőmérsékleten hagyjuk kihűlni, majd címkézés, és mehet a kamrapolcra.


Nincsenek megjegyzések:

Kevi sodrott perec

  Hetek óta vágyok egy kis hazai ízre. Most szerintem túl sokat gondolok az otthoniakra.  Ettől is lehet, hogy nehezemre esik nem gondolni a...