2014. július 7., hétfő

Zöldborsó konzerv







A zöldborsó házi eltevése, nem bonyolult, viszont nagy odafigyelést igényel, hiszen a legapróbb mikroszkopikus lény is erjedést okozhat az üvegekben.


A zöldborsót amikor leszedjük,lehetőség szerint azonnal fejtsük ki, és bő sós vízben főzzük 3-4 percig forralva. Ezután leszűrjük és lecsepegtetjük.
Fél kiló zöldborsónként fél liter vizet 6 kávéskanál cukrot és egy késhegynyi sót számítva feltesszük főni a vizet, kavarjuk, hogy elolvadjon a cukor és a só.
Amikor zubogva forr a víz, a lecsepegtetett zöldborsót beletesszük, és addig főzzük benne, amíg a szemek ráncosodni kezdenek.
Ekkor az üvegekbe szedjük egy szűrővel, de csak az üvegek feléig, és  ekkor teszünk bele egy csapott mokkáskanálnyi nátrium-benzoátot, majd az üvegeket megtöltjük a háromnegyed részéig az ismételten felfőzött, és langyosra hűtött levével.
Az üvegeket gondosan lezárjuk, és forrástól számított 30-35 percig dunsztoljuk.  A dunsztolást másnap és harmadnap is meg kell ismételni, és gondosan ellenőrizni, hogy az üvegek légmentesen zárnak-e.

Ha nem vagyunk körültekintőek a készítmény  erjedésnek indul.

Nincsenek megjegyzések:

Kevi sodrott perec

  Hetek óta vágyok egy kis hazai ízre. Most szerintem túl sokat gondolok az otthoniakra.  Ettől is lehet, hogy nehezemre esik nem gondolni a...