2014. augusztus 7., csütörtök

Tortilla chips



Régóta nyúznak a gyerekek süssünk mi magunk tortilla chipset. Mindig ódzkodtam a dologtól, nem vagyok nagy rajongója a mártogatósoknak. Vagyis nem voltam nagy rajongó, míg rá nem találtam erre a receptre. Gondolom ti is szívesen készítitek, hiszen ebben nincs sem ízfokozó, sem más adalék anyag.

Elkészítése egyszerű, gyorsan kész, és alig kell hozzá valami. Ráadásul most rengeteg finom zöldséges mártogatóst készíthetünk. Akár cukkiniből is.

Hozzávalók:

8 dkg búzaliszt
11 dkg kukoricaliszt
12 dkg tej
1 evőkanál olaj
½ teáskanál só
½ teáskanál cukor
1 teáskanál pirospaprika
¼ teáskanál cayenne bors
½ teáskanál curry por
Ízlés szerint fűszernövények (pl. kakukkfű, rozmaring stb.)

Egy tálban keverjük össze a kétféle lisztet, a sót, cukrot, és a többi fűszert. Adjuk hozzá az olajat, és kis adagonként a meleg tejet. Gyúrjunk tésztát belőle. Állaga puha legyen, de ne ragadjon a kézhez.
Osszuk 2-3 részre, és nyújtsuk nagyon vékonyra. Vágjuk háromszögekre, tegyük sütőpapírral bélelt tepsibe.
200 fokosra előmelegített sütőben süssük 5-8 percig. Legyünk figyelmesek, mert könnyen megég, és elveszíti finomságát. Kiszedve hagyjuk kihűlni.

Tálaljuk különféle szószokkal.


Nincsenek megjegyzések:

Kevi sodrott perec

  Hetek óta vágyok egy kis hazai ízre. Most szerintem túl sokat gondolok az otthoniakra.  Ettől is lehet, hogy nehezemre esik nem gondolni a...