2015. január 31., szombat

Könnyű fánk eperlekvárral






Korán keltem. Napok óta nem alszom jól, bizonyára a szél miatt. Gondoltam édesapámnak sütök néhány fánkot, hiszen a kedvence közé tartozik.

3 dl langyos tejbe egy kanál porcukrot tettem, és 3 dkg

élesztőt felfuttattam benne. Fél kiló lisztet egy tálba 

szitáltam, közepébe mélyedést készítettem, ide öntöttem a

felfutott élesztőt. Kapott két tojássárgáját, 5 dkg nagyon lágy vajat, és egy csipet sót.

Alaposan megdagasztottam, simára, fényesre, majd 


letakartam és a másfélszeresére kelesztettem. 

Ezután lisztezett deszkára kiborítottam, lazán elnyújtottam a 


kezeimmel, és egy fánkszaggatóval kiszaggattam. Erre a 

célra akár egy pohár is megfelelő. Letakarva 30 percig 

kelesztettem, majd forró olajban kisütöttem. 

Ügyeljünk, hogy mindig a felső részét tegyük először a 

zsiradékba, és fedjük le, majd mikor megszólal a fánkunk, - 

ezt fogjuk hallani - fordítsuk meg, és a másik oldalán is 

süssük meg.

Papírtörlőre szedjük, hogy a felesleges olajat felitassuk. Porcukorral megszórva, vagy lekvárral, - jelen esetben eperlekvárral,kínáljuk, de csokikrémmel, vaníliakrémmel is tölthetjük.

Ha szeretnénk meg is tölthetjük a fánkokat. A legtöbb keksz kiszúró tartalmaz alkalmas csövet is, de külön is kapható.





Nincsenek megjegyzések:

Kevi sodrott perec

  Hetek óta vágyok egy kis hazai ízre. Most szerintem túl sokat gondolok az otthoniakra.  Ettől is lehet, hogy nehezemre esik nem gondolni a...