2015. február 25., szerda

Lekváros-túrós kalács







Van még pár üveg szilva, és baracklekvárom, és mivel bizakodó vagyok, hogy az idén is bővelkedni fogunk a gyümölcsökben, arra az elhatározásra jutottam, lekváros kalácsot kell sütnöm. 




Mindjárt tudtam, hogy nem egy hagyományost akarok, hanem talán olyat, amiben több féle íz is találkozik.
A hűtőben volt még némi túró, azt hiszen nem rontják el egymást, ha ugyanabban a tésztában találkoznak.


A tészta receptje a régi megtalálható itt, de a kalács merőben új. Legalábbis az én konyhámban.



A tésztán kívül szükséges még baracklekvár, szilvalekvár, és vaníliával, cukorral, citromhéjjal, és egy egész tojással ízesített tehéntúró.




2015. február 23., hétfő

Gyors leveles tészta




Régóta foglalkoztat a gondolat, hogy magam készítsek leveles tésztát. Ámde a vajastészta készítése igen csak macerás, nem úgy mint a gyors leveles tészta.

Bátran hozzákezdhetünk, de szerintem akkor a legjobb, ha egy éjjelen át a hűtőben pihen az utolsó hajtogatás előtt. Vagyis hiába hívják gyors leveles tésztának az időt erre is rá kell szánni.

Előző délután kezdjük a hozzá készületeket.

Hozzávalók:

250 g sima liszt
1 tk só
250 g vaj
150 ml víz

Fontos, hogy a hozzávalók nagyon hidegek legyenek, és a lehető legkevesebbet érintkezzen a testünk melegével, mert nem lesz elég leveles a tésztánk.

A lisztet egy tálba szitáljuk a sóval együtt. Előkészítünk 150 ml hideg vizet, amivel a lisztet gyorsan összekeverünk, és a kockára vágott fagyos vajjal ujjbeggyel összegyúrunk. Nem fog teljesen összeállni, és nem is kell, hiszen a hajtogatások során lesz belőle leveles tészta.

A nagyjából összedolgozott tésztát kiborítjuk a munkalapra, és téglalap alakra formázzuk. Nyújtófával elnyújtjuk, és a felső 1/3 részt lehajtjuk a tésztánk alsó 2/3 részére, majd alulról ráhajtjuk az alsó 1/3 részt, és 90 °-al elfordítjuk. Ismét nyújtás, és ismét hajtogatás, majd újabb 90 °-os forgatás. A harmadik nyújtás és hajtogatás után a tésztánk el kezd összeállni. Ha közben úgy vesszük észre, hogy a tészta felmelegedett, tegyük 30 percre a hűtőbe, egyébként is érdemes 3 nyújtás után fél óra hideg pihenő. Én 9-szer nyújtottam el, és hajtogattam, , közben 2-szer 30 percet pihentettem. Ekkorra a vajdarabok teljesen eltűntek a tésztában, és látszik, hogy szép leveles lesz a tésztánk.
A 9. hajtogatás után betettem éjszakára a hűtőbe. 
Természetesen sokkal kevesebb hajtogatással is tökéletes leveles tésztát készíthetünk. 
Másnap még kétszer nyújtottam, és hajtogattam, majd 15 perc pihentetés után a hűtőből kivéve 3-4 mm vastagságúra nyújtottam, és ketté vágtam. 
Pizzavágóval a széleket is levágtam, amit fahéjas porcukorral megszórva megsütöttem rágcsálni valónak. 
A két lapot tepsi hátára fektettem, és 20 percre a hűtőbe tettem, majd 210 fokosra felmelegített sütőben 15-20 perc alatt megsütöttem. 
Rácson hagytam kihűlni, és tejszínnel lazított vaníliakrémmel töltöttem. Az egyik lapot kockára vágtam, és a krém tetejére tettem, azután hagytam teljesen kihűlni a hűtőben. Teljes hűlés után szeleteltem.
Vaníliás porcukorral meghintve tálaltam.








2015. február 21., szombat

Vietnámi húsgombóc édes-csípős szószban






Szeretjük az ázsiai ízeket, és viszonylag sűrűn kerül az asztalra. Legalábbis amilyen gyakran csak egy európai konyhába kerülhet. 
Leginkább édes-savanyú csirke, vagy sertés amit főzök, de kacérkodom más finomsággal is. Próbáltam már tandori csirkét, sőt kínai gombócot is főzni, kisebb-nagyobb sikerrel, de szerintem ami nem kerül a kutyák martalékává, az nem is olyan rossz.
Ezt a receptet egy alkalommal írtam le, amikor éppen a vietnámi konyha ízeit kutattam, és roppant szimpatikussá vált, hiszen a szósztól eltekintve, akár Alföldi étel is lehetne. 

Hozzávalók:

½ kg sovány darált marhahús (lehet birka is)
½ kg darált sertéshús
1 zöldhagyma apróra vágva, zöldjével együtt
1 piros paprika apróra vágva
2 gerezd fokhagyma zúzva
1 tojás
½  tk őrölt pirospaprika
½ tk finom só
¼ tk őrölt fehér bors
½ tk szárított oregánó
2 evőkanál zsemlemorzsa
1-1 kocka sajt, vagy aszalt szilva a gombócok közepébe.

mártáshoz:

¼ csésze szója szósz
½ csésze ketchup
2 ek balzsamecet
2 ek méz
1 ek barna cukor
¼ tk fokhagymapor
¼ tk őrölt gyömbér
csilipor ízlés szerint





Melegítsük elő a sütőt 200 fokra, és egy tepsit béleljünk ki zsírpapírral.
Gyúrjuk össze a hozzávalókat, és készítsünk belőlük egyenletes kerek gombócokat, mindnek a közepébe tegyünk egy kocka avokádót, vagy egy kocka ízletes sajtot.
Süssük az előmelegített sütőben 30 percig, vagy amíg a belseje is rózsaszínű lesz.
Közben a szósz hozzávalóit melegítsük össze, forraljuk fel, majd csökkentsük a hőt, és főzzük alacsony hőmérsékleten, időnként megkevergetve, amíg be nem sűrűsödik.

Amikor kész, tegyük bele a húsgombócokat, és 1-2 percig melegítsük össze, majd tésztával, rizzsel, vagy burgonyapürével tálaljuk.


2015. február 18., szerda

Mákos szerelmes rózsa




Az elnevezés egy facebook csoportbeli ismerős érdeme, de a készítése az én művem.
Elkészíthető kenyértésztából is, de kiváló kalácsra emlékeztető tésztát is dagaszthatunk hozzá a következő alapanyagokból:




1 kg liszt
240 ml tej
100 ml joghurt
2 tk só
2 tk cukor
3 dkg élesztő
3 tojás
100 ml olvasztott vaj két részre osztva fele a tésztába, fele a nyújtáskor kenésre
200 ml langyos víz

A langyos tejben feloldjuk a cukrot és az élesztőt, hagyjuk felfutni. Közben a lisztet átszitáljuk, hozzáadjuk a sót, majd egy mélyedést alakítunk ki. Ide öntjük a felfutott élesztőt, beleütjük a tojásokat, hozzáadjuk a joghurtot, és az olvasztott vaj felét. Annyi langyos vízzel gyúrjuk össze, hogy kenyértészta keménységű legyen. Alaposan megdagasztjuk, és cipót formálva, lefedve hagyjuk, hogy a duplájára keljen.

Ekkor két részre vágjuk, cipót formálunk belőlük, és 15 percig lefedve hagyjuk, hogy ismét megkeljen, mert azáltal lesz a tésztánk könnyen nyújtható. 
Elnyújtjuk a tésztát kb 6-8 mm vastagságúra, megkenjük a maradék olvasztott vajjal, és feltekerjük. 
15 háromszöget, és 10 db hengert vágunk belőle, a maradékból egy rózsát készítünk, és a képek alapján rendezzük el egy formában. amit előbb kibélelünk sütőpapírral.
Azután tojással megkenjük, megszórjuk mákszemekkel, szezámmaggal, vagy számunkra  megfelelő magokkal, és újra kelesztjük.




Közben a sütőt 210 fokosra előmelegítjük, és a megkelt tésztát 35 perc alatt megsütjük.
Rácsra téve hagyjuk kihűlni






2015. február 11., szerda

Gyors élesztős korpás kenyér






Sok helyen olvastam, hogy az élesztővel készített kenyér nem is igazi kenyér, hanem csak kelt tészta. 
Ez akkora butaság. A kenyér, az bármivel készülhet, akkor is kenyér marad. 


Az Írek szódás kenyeret készítenek, az indiaiak lapos naan  kenyere kemencében sül, bár élesztőt használnak, az amerikaiak imádják a kukoricakenyeret, amibe ugye sütőport tesznek, és sorolhatnám, mennyi féle kenyér létezik. 
Egy időben nem is volt kovászos kenyér kapható, csak élesztővel készült. 
Ez a kenyér, most élesztővel készült, de készülhetett volna kovásszal is.

Hozzávalók:
50 dkg liszt
2 dl tej
1,5 dl víz
2 dkg élesztő
1 evőkanál cukor
1 1/2 teáskanál só
2 evőkanál puha vaj
2 kis marék búzakorpa
2 kis marék zabkorpa

Az élesztőt a langyos, cukros tejben felfuttattam. Az idő alatt a lisztet átszitáltam, hozzáadtam a kétféle korpát, a sót, majd beleöntöttem a felfutott élesztőt, és a lágy vajat. Annyi vizet adtam hozzá, hogy a kenyértészta keménységű legyen, és alaposan megdagasztottam.


Letakarva duplájára kelesztettem, majd megformáztam veknivé.

Ezután a tetejét bespricceltem vízzel, és megszórtam liszttel, majd hagytam ismét megkelni. 
Ezután bevágtam, és 220 fokos sütőbe tettem. 10 perc után 190 fokosra csökkentettem a hőmérsékletet, és még 20 percet sütöttem.

Kivéve ismételten bespricceltem vízzel, és a hidegen hagytam kihűlni.



2015. február 10., kedd

Kelt pite




Szeretem a Mama kézírását olvasni. Apró, kicsit kusza betűi voltak, érdekesen kanyarította a nagybetűket, és a receptek röviden, a lényegről szólnak. Sokkal többet meg lehet tudni mégis egy ilyen iratból, mint némely szakácskönyvből, mert tudom, hogy ő maga is ezek alapján készítette a tésztákat, süteményeket, azok pedig igazán finomak voltak.
Egyik rettegett tészta a kelt pite. És valóban most is sikerült eltolnom. Persze nem ehetetlen lett, azokon a próbálkozásokon már túl vagyok. Most éppen az nem jutott eszembe, hogy melyik tepsiben kell megsütni. Hát, - bár tudom háttal nem kezdünk mondatot, - de hát kérem kisebbet kellett volna választanom. Azért így is finom, de oda írtam a receptre, hogy tepsiméret 24 x 32, így legközelebb, vagy esetleg a család más tagja, akihez kerül, tudni fogja mibe süsse, hogy tökéletes legyen.

A recept pedig így szól:


Híg kelt tésztát csinálunk 

1/2 liter tehéntej,
1/2 csomag (2,5 dkg) élesztő, 
1 evőkanál cukor, 
csipet só, 
2 evőkanál lágy zsír, (kb. 5 dkg) 
2 tojás, 
1/2 liter liszt (kb 45 dkg) 

Alaposan kikeverjük, lágy galuskatészta állagúra. Egy tepsit kikenünk zsírral, és a tésztát beleöntjük, hagyjuk 3/4 órát kelni. A tetejét megszórjuk durvára vágott dióbéllel.
Meleg sütőben 1/2 óra alatt megsütjük. Porcukorral megszórjuk. 
Én kevés citromhéjat reszeltem még a tésztába, és zsír helyett margarint használtam. 

Sok sikert az elkészítéséhez.

Egy tartalmasabb leves után kitűnő olcsó tészta.

Jó étvágyat!




2015. február 8., vasárnap

Képviselőfánk






Egyszer már próbáltam, de sajnos nem lett jó, így hosszú évekre elfelejtettem a képviselőfánkot. Bár nagyon szeretem, mégis inkább készen vásároltam meg, félve a sikertelenségtől.
De most erőt vettem magamon, hiszen sok olyan titokra fény derült már első próbálkozásom óta, amit akkor nem tudtam, hiszen a recept bizonyos részei titokba burkolózva, a cukrászok féltve őrzött trükkje volt.

Elkészítése pedig nem is olyan bonyolult mint gondoltam.

Egy nagyobb fazékban felforralunk 2 dl vizet, és adunk hozzá 10 dkg zsiradékot. Ez lehet vaj, margarin, zsír, de akár növényi olaj is. Teszünk bele egy csipet sót, és egy teáskanál cukrot, de a cukor el is maradhat. Amikor a zsiradék elolvadt, hozzáadunk egyszerre 20 dkg lisztet, amivel addig kavarjuk, amíg a fazék falától elválik a tészta és egy darabba összeáll.
Ekkor levesszük a tűzről, és még alaposan összedolgozzuk, majd egyenként hozzáadva, 5 tojással jól kikavarjuk. 
Minden egyes tojással alaposan dolgozzuk el, ezt megtehetjük kézi vagy gépi erővel is.
Ekkor egy zsírozott sütőlapra egymástól kb 6 cm távolságra halmokat rakunk kanállal, vagy csillagos csővel habzsákból kinyomva, lehetőségünktől függően.
A csúcsokat vizes ujjal nyomjuk kicsit vissza, mert sülés közben az könnyen megéghet.






Tegyük félre egy órára pihenni.
Nagyon fontos a helyes sütés, mert befolyásolja a végeredményt.
180 fokosra előmelegített sütőbe tegyük, és 15-20 percig ne nyissuk ki a sütő ajtaját. Ekkorra a hő felhúzza, és a teteje szép pirosra sül. Ekkor a fánkokat egy fogpiszkálóval megszúrjuk pár helyen, hogy a gőz távozni tudjon, és a sütő hőjét 160 fokosra  mérsékeljük, és további 10 percig szárítjuk.





Ezután rácsra téve hagyjuk teljesen kihűlni.

Amikor kihűl tölthetjük édes, vagy sós töltelékkel. 

Tetejére készíthetünk karamell mártást, de porcukorral is megszórhatjuk.

Én most vaníliás pudingot készítettem, amit folpack-kal befedve hagytam kihűlni, majd felvert tejszínnel lazítottam, ezzel töltöttem, tetejére tejszínhabot nyomtam, porcukorral megszórtam.



2015. február 5., csütörtök

Sajtos szendvics bagett






Sok szendvics fogy nálunk, ahhoz pedig legjobb a kifli, a zsemle, vagy a bagett. Természetesen a kenyérrel sincs semmi bajom, de valahogy szívesebben harapok egy sajtos kiflibe.
Régóta sütök, és ez sem az első sajtos bagettem, de talán az egyik legfinomabb. Ebből a mennyiségből én 12 db bagettet készítek. Formázását és a receptet is még annak idején a Limara péksége oldalon találtam, kicsit változtattam rajta. Nem használok burgonyapelyhet, mert nálunk nehézkes hozzájutni, másrészt nekem nagyon megfelel a főtt krumpli a kenyértésztába, sőt sokszor csak egyszerűen elhagyom belőle, és korpát, vagy búzacsírát teszek bele. Előfordult már, hogy teljes kiőrlésű lisztet használtam némi finomliszttel, de nem lett igazán finom, mert tapasztalataim szerint talán leginkább a sima liszt, vagy a kenyérliszt használatakor kapunk jó ropogós héjat. De lehet, hogy csak én gondolom ezt.




Hozzávalók:

75 dkg liszt
1 közepes főtt krumpli
2 teáskanál só
0,5 dl olaj
2 dl víz
3 dl tej
3 dkg élesztő
5 dkg trappista, vagy cheddar sajt durvára reszelve

A burgonyát megpucolva apróra vágom, és annyi vízben, amennyi ellepi puhára főzöm. A levétől leszűrve pépesítem, hagyom hűlni. Közben elkészítem a lisztet, alaposan átszitálom, ezáltal is levegő kerül bele, szebbre kel a tészta.
Tehát átszitálom a lisztet, az élesztőt a langyos tejben felfuttatom kicsi cukrot szórhatunk bele, hamarabb megindul, de készíthetjük kovásszal is, kb 25-30 dkg kell hozzá. Hozzáadok a kihűlt krumplifőzővízből kb 2 dl-t, valamint az olajat, sót. Szükség szerint vizet adhatunk még hozzá, hogy a szokásos kenyértészta keménységénél picit lágyabb formázhatóbb legyen. Alaposan megdagasztom.
Egy óra alatt duplájára kelesztem, majd kicipózom. 






12 egyenlő részre osztom, és kis gombócokat formázok belőlük. Hagyom 10-15 percig ismét kelni, majd, elnyújtom hosszúkásra, félbehajtom, feltekerem. 
Én ilyenkor még sodrom, hogy hosszúkásak legyenek, majd papírral bélelt tepsibe teszem ismét kelni. Egy óra alatt szépen megemelkednek. Ekkor vizes kézzel vagy ecsettel átkenem, sajtot teszek a tetejére, és 200 fokosra előmelegített sütőben 25 perc alatt megsütöm. Hagyom kihűlni. 

Jó étvágyat!



2015. február 1., vasárnap

Madártej gyors és egyszerű







Mindenki szereti a madártejet Jó rendben nem mindenki, de szerintem aki nem szereti, az bizonyára nem a megfelelőt kóstolta.
A hűtő mélyén 8 tojásfehérje volt már eltéve, gondoltam éppen itt az ideje, hogy készüljön belőle valami. 
A madártejre éppen azért esett a választás, mert egy egészen egyszerű elkészítési módon gyors desszert készíthető.




A nyolc tojásfehérjéhez 2 liter tejet számítottam, bár most tojássárgája nem kerül bele, hiszen csak egy krémet készítek vaníliás pudingporból. Tudom, hogy nem így van az eredeti madártej elkészítése, de nagyon finom így is.

Tehát a hozzávalók:

2 l tej
2 vaníliás pudingpor (használjunk jó minőségűt)
4-5 evőkanál cukor
1/2 rúd vanília kikapart magja, vagy egy zacskó bourbon vaníliás cukor

8 tojásfehérje szobahőmérsékletű
8 kanál átszitált porcukor

A pudingot elkészítjük a szokásos módon, annyi különbséggel, hogy 2 liter tejet teszünk hozzá, vagyis az előírt dupláját, ezáltal egy híg krémet kapunk. Tálba öntjük, és hűlni hagyjuk. Én a spájzban a kőre szoktam tenni, ott lesz leghamarabb hideg.




A tojásfehérje habhoz csak akkor kezdjünk, amikor a krémünk kihűlt, hiszen gyorsan készen van. Sokan, sok helyen leírták már, hogyan kell mikróban elkészíteni, én is úgy szoktam, hiszen gyorsan kész, és roppant egyszerű.

A tojásfehérje szobahőmérsékletű legyen, mert akkor tudunk igazán sok levegőt beledolgozni, és itt az a legfontosabb, hogy minél több kerüljön bele.

Tehát a szobahőmérsékletű tojásfehérjét közepesre állított sebességű kézi habverővel, vagy robotgéppel felverjük olyan állapotúra, hogy éppen kezdjen habosodni. 
Ekkor adjuk hozzá az átszitált porcukrot, és olyan keményre verjük tovább, hogy a kiemelt habverőn ott maradjon a hab, és jó csúcsos legyen. Amikor megfordítjuk, akkor sem esik össze a hab, ugyan olyan csúcsos marad.
Egy nagyobb lapostányért benedvesítünk vízzel, és a habból galuskákat halmozunk rá egymástól távolabb, hogy ne nőjenek egybe "főzés" közben.
A mikrót magas hőmérsékletre állítjuk, én 900 W -ra állítom, és egy perc alatt készre gőzölöm benne a habgaluskákat. Egy tálra csúsztatom, és hagyom kihűlni. 
Ha kiszámoljuk, 4-5 adagban készítve is alig kell 10 perc hozzá. Ennél gyorsabb módja nem is lehet. 
Fontos a vizes tányér, hiszen ezáltal lesznek szépen megemelkedett galuskáink, amelyek a későbbiek során sem esnek össze. 





Jó étvágyat, és sikeres elkészítést!

Kevi sodrott perec

  Hetek óta vágyok egy kis hazai ízre. Most szerintem túl sokat gondolok az otthoniakra.  Ettől is lehet, hogy nehezemre esik nem gondolni a...